2014. február 22., szombat

Zsolnay népi figurák

Zsolnay porcelán nagyméretű figurák. A magyar falusi élet szimbólumaként egy szalonnázó parasztbácsi és egy furulyázó pásztor. Mindkét szobor dúsan díszített kézzel festett darabok.


Furulyázó juhász

2014. február 10., hétfő

Körmöcbánya



Körmöcbánya a mai Szlovákia területén található a Körmöc-patak völgyében fekszik. Az egykori Magyar Királyság egyik legjelentősebb aranybányászatáról híres bányavárosa, és pénzverőhelye.
A körmöcbányai kőedénygyárat 1880-ban alapították.
Félikszfürdői emlék:



A majolika tálca, a gyár jellegzetes, mégis ritka példánya. A szélein dombor gyümölcs motívum, közepén Gyopárosi emlék felirat. Alján a jelzés jól látható.




2014. február 4., kedd

Kiss Roóz Ilona

Kiss Roóz Ilona (1920-2010) magyar keramikus, a naiv-népies stílus képviselője. 1936-tól járt az Iparművészeti Főiskolára. Gyakorlatát Herenden töltötte, ahol megismerkedett Kovács Margit művészetével, mely igen nagy hatást gyakorolt rá. Míg a nagy példakép alakjai dinamikusak és drámaiak, addig Kiss Roóz munkái statikusak és líraiak. Tehetségét Munkácsy Mihály-díjjal, Érdemes művész díjjal és a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjével jutalmazták.

Halas falitányér:


2014. február 1., szombat

Apponyi minta



A leghíresebb közéleti személyiségek neveit ma egy-egy dekoráció őrzi a manufaktúra termékválasztékában: Apponyi, Batthyány, Héderváry, Esterházy, Rothschild, Liechtenstein.
A Young Forever-kollekcióba tartozó Apponyi-motívum egyike a legkedveltebb mintáknak.

A Fleurs des Indes mintát apró virágok és kecsesen hajlongó levelek alkotják, amelyeket kosárkának tűnő, stilizált kerítés ölel át. Az 1867-es Párizsi Világkiállítás alkalmával Ferenc József tiszteletére rendezett fogadáson Fleurs des Indes mintájú készlettel terítették meg az Elysée palota asztalait.

E keleties hatású virágcsokorból leegyszerűsített minta - amelyet Apponyi Albert grófnak készítettek először az 1930-as években - egyesíti a Távol-Kelet egzotikumát és a kiegyensúlyozott polgári életérzést.
A nemzetközileg elismert államférfi, diplomata és hazafi, gróf Apponyi Albert földbirtokos arisztokrata családból származott, és közel hatvan évig szolgálta hazáját politikusként. A Parlamentbe 1872-ben került; a világháború utolsó éveiben vallási és közoktatási miniszter volt, ő vezette a magyar delegációt a Párizsi Békekonferencián és a Nemzetek Ligájában.
Kérésére nagyították ki az Indiai virágkosár elnevezésű minta főmotívumát. Ezt követően az Apponyi-minta önálló életre kelt és a Manufaktúra motívumvilágának egyik legnépszerűbb díszítőelemévé vált. Az egyszerű, mértéktartó dekoráció közepét az Indiai virágkosár levelekkel övezett, stilizált virágmintája (a kontúrosan megrajzolt bazsarózsa) foglalja el, peremét pedig szórt virágmotívumok és körbefutó girlandok díszítik. A letisztult, visszafogott minta a buja egzotikum keresése helyett nyugalmat, mértékletességet és megállapodottságot sugároz.
Forrás: herendheviz.com